A ma esti Kovács Kati koncertről szeretnék megemlékezni néhány szóban, mert van miről. A produkció zseniális. Kovács Kati hangja még mindig tökéletes, előadása profi, és egyáltalán nem kellene zavarban lennie. Műzavarban. Ez már nem az első koncert volt a Qualitons-szal, és bizony már "tökéletesen támasztja a hangokat" - egyáltalán nem úgy, mint az első A38-as bulin. Kovács Kati pár hónap alatt simán beénekelt az "Úgy szeretném meghálálni..." félpléhbekken töltött tizen-huszon év után. Persze érezni, hogy rövid a show (alig egy óra), meg, hogy csöpög a Gödör feletti tó és még sorolhatnám, de a buli nagyszerű volt, a Qualitons is jól húzza és Kovács Kati is formában van. Remélem a fesztivál-szezonban még hallani fogunk róluk :)
Kovács Kati - Add már, Uram az esőt
Kovács Kati - Az eső és én feat. Szabó Gábor
Egyik kedves ismerősöm kérdezett rá a napokban, hogy a Tosca miért ad ki minden lemeze után egy remix albumot is. Persze pontosan nem tudom kinyomozni, de gyanítom, valami a Chocolate Elvis című szám környékén mehetett félre. Ezt a számot 1997-ben adták ki az első nagylemezzel (Opera), majd két évvel később megjelent a Chocolate Elvis lemez is csak remixekkel, köztük a Rockers Hi-Fi és a Boozoo Bajou munkáival. Amolyan tíz variáció egy témára jellegű anyag, mégis minden szám tökéletesen egyedi és ezért jó egyben is meghallgatni. Aztán hogy ez, az első próbálkozás, megrendelésre született-e, vagy egyszerűen csak annyira sok remix érkezett spontán, amiből már megérte válogatni egy albumra valót, megint csak nem tudom. De tény, hogy a Tosca szokásává tette és a 2000-ben megjelent Suzukit később már koncepciózusan remix lemez követte Suzuki in Dub címmel és azóta is csak tobzódunk a jobbnál-jobb újraértelmezésekben.
Tavaly, mielőtt a No Hassle megjelent, olvastam valamelyik másodállásban zenei-újságíró_és_blogger oldalán, hogy a downtempo halott annyira, hogy felesleges itt bármilyen új Tosca-t várni. Alaposan elgondolkodtam a kérdésen és bevallom úgy éreztem hogy igaz, ráadásul érdemben a lemez sem változtatott ezen. Nagyjából 3 hónapos barátkozási időszakunk rekord hosszúnak számít és azután sem lett az az agyonhallgatott darab, hacsak nem úgy, hogy háttérzeneként bennmaradt a lejátszóban. Szóval ez történt tavaly.
Talán érthető, hogy már annyira nem vártam az ütemszerűen érkező remixeket. Néhány napja azonban a facebook köpött egy linket, ami a Pony demójára vitt és hát igen, meghallottam, hogy akkor ez most más lesz.
Már hogy a No Hassle-hez képest más, a remix lemezekhez képest meg persze nem annyira. Azt kell mondjam a Pony-n hallható verziók simán verik az eredeti számokat, annyira, hogy érzem a bérelt dobogós helyet az év lemeze listán. Bottin disco hangzásától, Rodney Hunter kimunkált basszusain át Nicola Conte jazz átiratáig tart az ív, de közben hallani még finom reagge-t, sőt, vonósnégyes előadásában a Rosa komolyzenei remixét is. Egyszerűen színes, élvezetes, ha kell háttérzene, de oda is lehet rá figyelni. És azt hiszem egyben bizonyíték is, hogy a piszkos dub hangzását és a finom jazz játékát bármely műfajjal érdemes lehet keverni.
Nagyon jó a lemez - egyelőre ennyi történt idén.
Tosca - Pony No Hassle Versions [2010]
download | letölt
(130MB - 320 kbps / mp3)
buy | megvesz
(soulseduction)
(biztosan lesz az ínyencebb magyar zeneboltokban is)
myspace
youtube

Lassan 15 éve lesz, hogy a német Studio !K7 független kiadó elindította saját válogatássorozatát DJ-KiCKS néven. Ezeket a legendás mixeket minden alkalommal más-más, a kiadóhoz kapcsolódó művész készítette el. A 2009 szeptemberében megjelent Chromium mix, pedig már a 31. lemez a sorban. Nade térjünk vissza 1996-hoz, amikor is napvilágot látott a széria 4. lemeze, Peter Kruder és Richard Dorfmeister közreműködésével.
Attól tartok, hogy a K&D páros Dj Kicks-e nem kevesebb, mint a szcéna legnagyobb hatású lemeze, amely valahogy a megszokottnál jóval ismertebbé tette készítőit. Az újkeletű dub és a downtempo nagyszerű bemutatója, maga a lazalemez, egyszersmind a "Kruder and Dorfmeister brand" értékének megalapozója. Továbbá ez az, amilyen már sohasem lesz :) De, hogy tárgyilagosabban is megszemlélhessétek a dolgot, ajánlom Moesko bejegyzését a lemez mibenlétéről és persze van aktualitás is, merthogy december 5-én Dorfmeister szettet ad a Merlinben. A partin, egyébként, nem igazán az alábbi album zenei világa fog érvényesülni, hanem inkább keressetek aktuális felvételt, ahol az öreg szólóban lemezlovagol a dub, disco és house hullámain, mert olyan lesz.
Kruder & Dorfmeister - Dj-Kicks [1996]
download | letölt
(104MB - VBR / mp3)
buy | megvesz
(deep lemezbolt)
(amúgy rendszeresen látom a médiamárktban is)

Kruder & Dorfmeister - Dj-Kicks [1996]download | letölt
(104MB - VBR / mp3)
buy | megvesz
(deep lemezbolt)
(amúgy rendszeresen látom a médiamárktban is)
myspace
A Petőfi Rádió Akusztik műsorában november 17-én és 21-én ad koncertet a Colorstar. Az idei album új útjai helyett ezúttal a klasszikusnak számító dalokból hangszerelt át akusztikus verzióra párat a zenekar. Mivel minden évben belefutni egy-két - ahogy ők nevezik - deLuxe koncertbe is, így egyáltalán nem szokatlan, hogy a Colorstar aktualizálja számait az adott helyszínhez, alkalomhoz, vagy a bekapcsolódó zenészekhez. A nemrégiben volt cigányzenei fesztiválon is felléptek a Dürer Kertben, melynek ízét talán még így, néhány héttel később is érezni :)
A Colorstar ezen az estén teljességgel mellőzte az elektronikus hangszerelést - Szalay Péter gitáros akusztikus gitáron és banjón, Keleti András frontember akusztikus gitáron és dorombon zenélt, s még a megszokott fejmikrofont is otthon hagyta, Farkas Zoltán a dobok mellett kanállal és djambével muzsikált. Feldolgozásként a Quimby Zéró című számát tűzték műsorra. Vendégként a Budapest Bárból ismert Farkas Róbert (harmonika, hegedű - volt olyan dal, amelyben wah pedálozott is hozzá), Soós Tamás (fuvola, szaxofon, vokál), Katona Gergõ (trombita, harsona, vokál) és Kerényi Ákos (ütőhangszerek, vokál) működött közre - utóbbiak az Anselmo Crew tagjai.
(via MR2 Petőfi - Akusztik <-- a linken egy videointerjú is megnézhető a rádióban)
colorStar - Live @ MR2 Petőfi - Akusztik [2009]
download | letölt
(113MB - 256kbps/mp3)
honlap | website
youtube.com
last.fm
facebook.com

colorStar - Live @ MR2 Petőfi - Akusztik [2009]download | letölt
(113MB - 256kbps/mp3)
honlap | website
youtube.com
last.fm
facebook.com
A Sofa Surfers első lemeze, mondhatjuk, hogy maga az őshangzás. 1997-ben jelent meg a Transit Bécsben, helyet követelve a kor többi dub és downtempo munkája között. Ekkor talán még kevesebb volt a Sofa Surfers hangzásában a rockzene és Mani Obeya, későbbi énekesük sem dolgozott velük. Rock helyett, viszont többet operáltak elektronikával és a törtütemekkel. Ahogy az jól kijön a Fiaker című számukon is, az alap bizony drumandbass, de itt van az albumon a Kruder & Dorfmeister páros remixében elhíresült Sofa Rockers eredetije is.
A régebbi hangzás keményebb ütemeihez persze nem árt egy kis ragás odamondogatás, vagy egy-két elborultabb jazzjellegű feltét. Emellett a tagoknak van filmzenés tapasztalatuk is, így persze még sokszor ez is átjön, de leginkább mégis csak az ős-downtempo miatt szerethető az album.12 évvel a kezdetek után holnap (09.30.) élőben is meghallgatható a Sofa Surfers az A38 hajón, a Zajok a szomszédból sorozat keretében. Utána pedig, ha néhány hónap csúszással is, de talán novemberben új lemez érkezik!
Sofa Surfers - Transit [1997]download | letölt
(91MB - 192kbps / mp3)
buy | megvesz
(audio lunchbox)
myspace/sofasurfers
last.fm/sofasurfers
sofasurfers.info
További lemezek:
Pár napja kaptam az emailt, hogy figyeljek oda a szombat esti Akusztikra a Petőfin, mert egy kivételes koncertet közvetítenek a rádió 8-as stúdiójából. Mivel e hasábokon is dühöngtem már az MR2 műsorpolitikája miatt, gondoltam egy hallgatást megér, hátha változott valamit a közszolgálatiság értelmezése. És jelentem, igen: határozottan különleges koncert, saját stúdióból, és ha még néhány jobb minőségű stream is elérhető lenne a jelenleg hivatalos 80kbps webes adás mellett akkor máris ódákat zengenék :) No de ezt most nem is folytatom mert András, akitől az emailt kaptam írt már egy remek ajánlót a Bijou-ról, amit most jól ideidézek.
Kuriózum a magyar zenei palettán - műfajra és minőségre való tekintettel egyaránt -, ennek ellenére kevesen ismerik őket. Az édesbús melankólia kedvelőinek, illetve az arra fogékony olvasóinknak ajánlom figyelmébe a következő rövid bemutatást.
A Bijou zenekar 2003 nyarán alakult Párizsban, de az elmúlt évek során több átszervezésen, tagcseréken esett át. Zenéjükre a letisztult akusztikus hangzás, lassú, nyugodt ütemek és a dallamos ének a jellemző. Leülteti az embert, már az első taktusokból kiderül, hogy ez olyan dolog, amire oda kell figyelni. A könnyed dallamok mögött valódi tartalom húzódik, a szövegeket az együttes gyönyörű hangú énekesnője Hártó Szilvia írta. A dalok az életről, a létezés súlyáról, kapcsolatokról, szerelemről és megannyi emberi dologról szólnak. Azt az érzetet keltik, hogy bizony egyedül vagyok ebben a nagy rideg világban, de ezalatt mégsem frusztrál a magány. Valahogy egyszerre ríkat és vigasztal. És pont ez az a kivételes életérzés, amitől egyedülálló a Bijou zenéje. A számokat hallgatva alig észrevehetően, de folyamatosan ott kapirgál a kitörés utáni vágy, ugyanis a katarzis mindvégig elmarad. De nem biztos, hogy valódi áldozatként kell a katarzis hiányára tekinteni. Az a röpke súlytalan pillanat elhalványítaná azokat az apró csodákat, amikről a Bijou szól. Cserébe viszont kiegyensúlyozott dalszerkezeteket kapunk, ami finom eleganciával repít egy arasznyival a föld felett. Ebből a perspektívából még érezni a földi lét terheit, de az illúzió, hogy a gravitáció most nem hat ránk elviselhetővé, sőt megkockáztatom, hogy még kívánatossá is teszi azokat.
UPDATE: Sikerült a netes adás minőségét meghaladó felvételt szerezni, köszönet érte a közösségnek ;)
Bijou - Live @ MR2Petőfi [2009]
download | letölt
(76MB - VBR / mp3)
www.bijoumusic.hu

Bijou - Live @ MR2Petőfi [2009]download | letölt
(76MB - VBR / mp3)
www.bijoumusic.hu
Végigfutva a blog eddigi kínálatát, úgy találtam, hogy a Boozoo Bajou életművet gyorsan le is zárhatom. Ugyan már kiment az idei Grains, amit nagyon szerettünk, de itt maradt talonban 2005-ös stúdiólemezük a Dust My Broom, hát most ez következik.
A Boozoo Bajou két német, Peter Heider és Florian Seyberth, akik leginkább, egy amerikai etnikum, a cajun zenei világából merítenek finom elektronikus, lounge-os témáikhoz. A Keep Going, Tony Joe White country-énekessel tökéletes példája ennek a country-s blues-os vonalnak, hanem a legjobb Boozoo Bajou track evör. Ezzel a felütéssel indul az album, majd a második szám unalma és a harmadik Killer, a dancehall kakukktojás után vissza is térnek a szokásos dubalapú hangulathoz. Persze az idei lemez, a Grains, már egy fokkal érettebb, kidolgozottabb (négy évet tökéletesedett a hangzás), de akinek márciusban már tetszett ez a nyugis dub, blues és lounge-zene, annak a Dust My Broom sem okozhat csalódást :)
Boozoo Bajou - Dust my Broom [2005]
download | letölt
(70MB - 192kbps / mp3)
buy | megvesz
(deep lemezbolt - Budapest)
ajánlja Moesko is
myspace/boozoobajou
További lemezek | Related items:
Satta
Juke Joint
Remixes
Juke Joint II.
Grains

Boozoo Bajou - Dust my Broom [2005]download | letölt
(70MB - 192kbps / mp3)
buy | megvesz
(deep lemezbolt - Budapest)
ajánlja Moesko is
myspace/boozoobajou
További lemezek | Related items:
Satta
Juke Joint
Remixes
Juke Joint II.
Grains
Elkészült a soros nagylemez Parov Stelar és bandája keze alatt. A Coco című új kétlemezes munka a héten került boltokba. Első körben szembetűnik, hogy mind a melankolikus darkjazz vonal, mind a pörgősebb electrosabb, swingesebb bulizenék is helyet kaptak rajta, így végre egyik rajongói kör sem lehet elégedetlen. Mivel Parov Stelar már évek óta folyik a csapból nálunk is, bemutatását most nem is kezdem el, mindenki viszonyul hozzá valahogy. Tény, hogy az európai zenei világban megtalálta a tökéletesen egyedi hangzást az electronica és a XX. század elején népszerű tánczenei stílusok vegyítésével, ezt persze lehet nem_szeretni is, de Parov Stelar így is markáns védjegyet nyom minden számára. Ha név és cím nélkül egyet is meghallasz a munkáiból, tudni fogod hogy ki készítette.
Parov Stelar - Coco [2009]
download | letölt
(200MB - 320kbps / mp3)
buy | megvesz
(deep lemezáru bolt)
myspace/stelar1
A Coco lemezbemutatója 2009 október elsején lesz az A38 hajón. Jegyek elővételben háromezerért, de ha belegondolok, hogy az új lemez is sok, legalább egy 2órás showra számítok a zenekartól :)
Parov Stelar - Coco [2009]download | letölt
(200MB - 320kbps / mp3)
buy | megvesz
(deep lemezáru bolt)
myspace/stelar1
A hosszúra nyúlt nyári hallgatás után folytassuk a megszokott vonalon, ezúttal is G-stone kiadványt ajánlok. Urbs, azaz Paul Nawrata, Toujours le meme c. lemeze az egyik legérdekesebb darab amit valaha is kiadtak downtempo címke alatt. Az eredetileg hip-hop és breakkel foglalkozó úriember, saját lemezéhez teljesen egyedi hangzásvilágot keresett, valami olyat, amihez még senki nem nyúlt hozzá a népes bécsi iskolából. Így kezdte gyűjtögetni a 60-as évek jazz és sanzon lemezeit, majd végül kikötött a kor filmzenéinél.
Gyűjtése eredményét Urbs be is mutatja az albumon: van kellemesen lágy dob-basszus, pihentető hangú német sanzonénekes, és hip-hop alapra Ennio Morricone-t, meg Serge Gainsbourg-t idéző filmes aláfestés is. Tényleg érdekes munkák ezek - Peter Kruder volt a producer - de egyáltalán nem háttérzene jellegűek, mint az a downtemponál általában megszokott. Benyomásom szerint minden számba jut legalább egy olyan hangszer, amely kényszeríti az odafigyelést, persze figyelni megéri, még ha elsőre nem is viszi át azt bizonyos "kedvenc lemezem" lécet. De ajánlom másodszori és harmadszori nekifutásra is, mert az én képzavaraimnál egész biztosan jobban szól :)
Urbs - Toujours le même film [2005]download | letölt
(80MB - VBR / mp3)
buy | megvesz
(directly from artist)
myspace/urbalized
Korábbi Sofa Surfers bejegyzésemben egy válogatást hoztam, amely inkább a dubos, downtemposabb irányt követte. A most bemutatott album sokkal inkább hajlik a rockzene felé, ahogy egy kritikában olvastam, olyan ez a lemez, mintha egy hardcore banda készítette volna ricsaj nélkül. Tény, hogy jóval keményebb, mint azt a bécsi-iskola művészeitől megszokhattuk, de elejétől a végéig érezni ezen is a gyökereket.
Szeptemberre új album várható az együttestől.
Számomra azért volt mindig érdekes ez a self-titled album, mert megmutatta, hogy a downtempo hangzásvilága nem csak a jazz-zel, a pop-pal, vagy éppen az elektronikával lehet kompatibilis. A bécsi dub és trip-hop piszkos kis loopjai, meg úgy az egész atmoszférája remekül kiegészíti a rockzenét is. Szóval leginkább tudattágítónak ajánlom, mert nem feltétlenül igazodik a törzsközönség ízléséhez, de akik szeretik a keményebb dolgokat is, biztosan nem fognak csalódni benne :)
Sofa Surfers - Sofa Surfers [2005]
download | letölt
(65MB - VBR / mp3)
buy | megvesz
(cd universe)
myspace/sofasurfers
last.fm/sofasurfers
website

Sofa Surfers - Sofa Surfers [2005]download | letölt
(65MB - VBR / mp3)
buy | megvesz
(cd universe)
myspace/sofasurfers
last.fm/sofasurfers
website
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)